Pontosan egy éve és 11 napja történt az, amikor összejöttem a barátommal... Ez a történet azt mutatja meg... hogyan is basztam el. És most a teljes igazságot írom.(2009. november 21.)
A gimnázium első évét kezdtük el 2008 szeptemberében. Most képzeljetek el, egy visszahúzódó rocker lányt, hosszú barna hajjal, szemüveggel és mindig feketében. Ez vagyok én. Na meg egy rapper fiút... Osztálytársak vagyunk, minden nap találkoztunk. Állandóan csak szekáltuk egymást a másik stílusával. Mivel én messziről jártam abba a suliba, ezért eleinte nevelőapám anyjánál kellett laknom. Volt egy nap, amikor egész nap nem volt otthon, ezért próbáltam körbekérdezni, hogy ráér-e valaki arra, hogy kijöjjön velem. Senki nem ért rá. De informatika órán - mivel úgy volt hely, hogy egymás mellett kellett ülnünk - megszólított és azt mondta, hogy ráér... és kijönne velem. És gyakorlatilag innen kezdődik kettőnk története.Délután kimentünk a teljesen üres focipályára. Nem találtunk más szórakozási lehetőséget. Hűvös volt már, eléggé fáztam. Gyakorlatilag átbeszélgettük a délutánt és én egyre jobban fáztam. Ő leült a padra és megkérdezte, hogy én miért nem ülök le. Erre annyit válaszoltam, hogy fázok és a pad meg amúgy is hideg. Felajánlotta, hogy üljek az ölébe. Én nem akartam, mert az nálam már gyakorlatilag valaminek a kezdetét jelenti. Végül addig-addig győzködött és mondogatta, hogy barátságból barátnői is beülnek mindig az ölébe, hogy végül megtettem én is. Zavarban voltam egy kicsit. Pár percig hallgattunk, kínos volt a csend. Majd kinyögtem, hogy mindjárt 5 óra... lassan hazaér nagyanyám. Elindultunk vissza... Én bőszen rágtam a rágómat és váratlanul megkérdezte, hogy van-e még egy rágóm. Mondtam, hogy csak ez az egy... A válasz természetesen az volt, hogy jó neki az is. Így történt meg az első csók... a többi meg már jött magától.
Rengetegszer átbeszéltük ezt. Még később is. Azt mondta, hogy ő igazából csak az első 2-3 hét után szeretett igazán. Ez olyan rosszul esett, hogy én rávágtam, hogy én meg csak az első 2-3 hónap után. És ezzel akkorát hazudtam... mert már a kapcsolatunk első fél hetében visszavonhatatlanul beleszerettem. Nem érdekelt mennyire különbözünk, hogy mennyire más a stílusunk. Nem érdekelt semmi, csak az, hogy én szeretem.
November 10-én jöttünk össze... és januárban teljesen odaadtam neki magam. Ő volt az első. Ahogy most érzem magam, valószínűleg az utolsó is.
Az első bonyodalom a születésnapi bulimon történt. Egyik barátnőmmel táncoltunk jópár tequila után. Aztán barátnőm hátulról megfogta a derekamat, hozzámsimult és táncoltunk. Hát igen, én azt hittem, hogy barátnőm az. De helyette, egyik haverom volt ott, amitől barátom nagyon ki is akadt. Barátom a mai napig azt hiszi, hogy vele volt valami. Pedig nem. Az a tánc egy véletlen volt. Kedvelem a srácot, mai napig jó barátom, de több nem volt soha. És nem is lesz.
A második júniusban lehetett. Eszméletlen nagy barom voltam. Hagytam, hogy bepalizzanak, manipuláljanak és átbasszanak. Elmentünk barátommal strandra, ahol találkoztunk egy régi jó barátjával, aki ott nyaralt a környéken. (Legalábbis... ő hiszi azt, hogy jó barátja.) Beszélgettem a sráccal, aki elkezdte csapni körülöttem a szelet... Annyit mondta, hogy szeret, ő jobban szeret, mint barátom, jobban törődne velem, megtenne értem bármit, akar engem, szeret engem... hogy a végén elhittem. És itt volt a bökkenő. Megmondtam neki, hogy nem érdekel, mert barátomat szeretem. A srác nagyon ideges volt. Onnantól is ugyanezeket mondta, könyörgött, hogy szeressem... Amit így nehezen... de elért. Körülbelül két hétig szerettem. Aztán rájöttem, hogy nem is szeretem igazán és nekem barátom a minden, attól még, hogy lehet, hogy ő kedvesebb velem, meg jobban érdekli a lelki állapotom. Hát igen, de ekkor már nem volt mit csinálni... Ez a srác igazából csak azt akarta, hogy szar legyen nekem, miután megmondtam neki, hogy nem kell nekem... Először mikor barátomnál voltam rámírt msnen. Mindent úgy írt, ahogy szokott... Barátom fürdött éppen... én hülye, még válaszoltam is. Aztán barátom valahogy sugallatot kapott, hogy olvassa el a naplózott beszélgetéseket. Kegyetlenül kiakadt. És én kegyetlenül bántam. Mikor ezekre fény derült már rég lekoptattam a srácot, bűntudatom volt akkor is, el akartam mondani... De kiderült. Elolvasta a naplózottat, ráadásul a srác azt is terjesztette, hogy smároltam vele. Ami nem is volt igaz. Nem hitt nekem senki. Nagy zűrben voltam. Én nem akartam barátomat elveszteni. Szerettem, igen 2 hétig mást is szerettem. De közben barátomat... nem tudom lehet-e két embert szeretni. Szerintem lehet, de valahogy az egyiket mindig egy kicsit jobban. Nekem mindig barátom volt az, akit jobban.Nem tudom hogyan, de nagy nehezen sikerült tisztáznunk a dolgokat. A nyár gyakorlatilag csendesen telt el. Habár barátomnak van egy haverja itt, a városunkban. Ugye hozzánk sok ember jár, a családunknak sok barátja van. A srác azt hitte, hozzám jött az egyik. Hát rohadtul nem. De barátomnak elmondta... és természetesen én lettem a szar.
Nyáron rengeteg helyen voltam. Rengetegen akartak velem összejönni a különböző bulikon és fesztiválokon. Volt egy-két gyerek, aki megtetszett, de elküldtem őket. Nem akartam megcsalni. Szerettem. Szeretem. Azért írom le ezeket... hogy végre tisztázzam magam és a dolgokat is magamban. Valahol muszáj. Talán ez lesz a legjobb hely.
Elkezdődött az iskola. Egy kissé elhidegültünk egymástól. Aztán minden újra olyan lett, mint amilyennek lennie kell. Egy dolgot kivéve... A kollégiumban volt egy fiú, aki tetszett, de nem akartam tőle semmit. Eleinte. Csak rossz embereknek mondtam el, hogy tetszik. Állandóan mondogatták, hogy milyen jól összeillünk, milyen aranyosak lennénk együtt, milyen jó lenne, ha nem csak barátok lennénk, és hogy biztos nem csak barátok vagyunk... Hát igen, pedig barátok voltunk. De gyenge vagyok és manipulálható... rohadtul elbasztam, mert elkezdtem rá nyomulni. Jól tette, hogy megmondta, hogy maradjunk inkább barátok. Nagyon örülök, hogy így lett. És ezt mind úgy csináltam, hogy barátom ott volt. De azt, hogy nyomulok rá... azt is rossz embereknek mondtam el. Szobatársaimnak, akik mindent kitálaltak barátomnak. Ez is akkor derült ki... amikor már lezártam magamban, hogy vége és nem akarok semmit, mert barátomat szeretem igazán. De már nem volt mit tenni.
Szakított velem... Nem hiszi el, hogy szeretem. Pedig nagyon, és annyira bánom amit tettem. Gyenge vagyok és túl könnyen manipulálható. Ráadásul nem fog vissza senki, én meg nem látom át, amit teszek. 1 évet töltöttünk együtt és 11 napot. Ma, 2009. november 21-én szakított velem, 2 órakor. Szeretem és örökké fogom is... Soha senkit nem szerettem ennyire. Soha nem is fogok. Sok esélyt nem látok arra, hogy újra összejöjjünk... Pedig igazán szeretem. Nélküle nem tudok élni és nem is akarok. Ő a mindenem... és én elbasztam és elvesztettem. Ha legalább az időt visszaforgathatnám...
Megjegyzések
Szegénykém! Ez elég szomorú, de persze szép is. Annak a fiúnak is el kellene olvasnia egyszer. Így jobb talán, hogy kiadtad ezt magadból. Mégis olyan rossz, hogy szakított veled. De nem is értem. Ő tette meg a kezdő lépést, tehát neki már tetszhettél egy ideje. Vajon mért változott volna rólad a véleménye? Lehet, hogy nem mutattad ki eléggé neki, hogy szereted? Az ilyen fiúk nem nagyon mutatják ki az érzelmeiket, de belül minden egy tomboló kavalkád. Ha még nem kezdett egy új párkapcsolatba, ennyi idő után sem, akkor valószínűleg nem lépett még tovább. Nagyon szerethetett, és látszólag te is... De ő tudta ezt? Jaj én annyira szeretném, ha újból összejönnétek! Ennek a szerelemnek nem érhet így vége! Érdemes lenne megmutatnod neki. Ha ezek után sem hisz, akkor nem tudom mit tegyél. Ha te sem tudsz másra gondolni, akkor egyértelmű, hogy egymásnak vagytok teremtve. De ennek így nem érhet még vége, biztos van még esély. A reménny hal meg utoljára!
Puszi: Love Girl