Charlie 6.rész ( munka, társkereső, párkapcsolat, házzaság, gyerekek, szerelem? )

Lehet-e egy párkapcsolat sikeres, ha a szerelem egy 3. személyhez vonz?

Sok víz lefolyt azóta a vén Dunán, hogy mi történ eddig és mi lesz ez után?

Munkahelyemet otthagytam, legalább a változatosság eltereli gondolataimat.

munka, társkereső, párkapcsolat, házzaság, gyerekek, szerelem?Nem tudtam, mikor fogok Erikával újra találkozni, de megfogadtam ezt teljesen a sorsra, bízom. Mehettem volna utána, mégsem tettem meg, igazából már féltem a találkozás pillanatától. Mert ha még egyszer elutasít, éreztem, azt nem élném túl. De képtelen voltam teljesen elszakadni tőle, igyekeztem mindent megtudni, arról, ami vele történik. Több mint egy év eltelt mikor megismerkedtem egy lánnyal, látásból már ismertem. Éreztette velem, hogy komoly kapcsolatban gondolkodik, és azzal sem tudtam eltántorítani, hogy nem szeretem. Mert erre képtelen vagyok. Hogy is szerethetném? De ha neki ez jó? Ha partnere valaki másba szerelmes ám legyen. Lassan megkedveltem, és végül feleségül vettem. S ezzel felégettem minden utat, ami még talán Erikához vezethetett volna. Könnyen meghoztam a döntést, mert megtudtam, hogy Erika elköltözik otthonról, és ezt félreértelmeztem. Majdnem három év telt el mikor megszületett az első leányom. Ekkor kezdett a szívem ismét dobogni. Most már volt kiért élnem, és könnyebben teltek a várakozás évei. Lakásvásárlás előtt álltunk, és ott vettünk lakást ahol Erika szülei laknak. Nem akartam, vagy nagyon is akartam, de még magamnak sem mertem bevallani? Ők az utca végén mi az utca elején lakunk. Ezáltal kialakult bennem a tiltott körzet és soha nem mentem arra.

Az élet új értelme nem a szerelem, hanem az első szülött gyerek


munka, társkereső, párkapcsolat, házzaság, gyerekek, szerelem?Lassan betört hozzánk az informatika és ez által a nagyvilág. Információ éhségemet innen is próbáltam csillapítani. Megtanultam, a netet kérdezni, csak legyen türelmem a válaszokat átnézni. Több száz oldal, de a kitartásomat siker koronázta, mert ott a neve, telefonszáma. Égette a zsebemet a telefonszám és végül rászántam magam, felhívtam. Üzenetrögzítő vette fel, de végre halhattam a számomra oly édes hangot. Legnagyobb meglepetésemre a mobil elérhetőségét is megosztotta a felvételen. Hetekig gondolkodtam rajta, hogy felhívjam-e? Félretárcsázás szituációját eljátszva meghallhattam a hangját. Maga volt a mennyország, de a pokol is egyben, mert fizikai fájdalommal markolta meg valami a szívem. S ajkamon volt a mondat, amit nem mondhattam el neki az utolsó találkozásunkkor. Mégsem lepleztem le magam, nagyon nehéz volt megállni.



munka, társkereső, párkapcsolat, házzaság, gyerekek, szerelem?Megszületett a második leányom, ekkor született Erikának a fia, ezt egy közös jó barátunktól tudtam meg, és ő bíztatott arra is, hogy hívjam fel, megtettem abban a reményben, hogy elnyerem bocsánatát, barátságát. Nem volt elutasító, de sértődöttséget éreztem a hangján, s nem volt feloldozó megbocsátás. Többször nem hívtam fel. Nagyon fájt és hiányzott. Mikor nem bírtam tovább, ismételten felkutattam a netet, ha valaki más nem segített. Lassan mindent megtudtam, talán kicsit többet, is mint kellett, volna.



A szerelem fellángol és a technika segít nyomozni

......... Erika néven bukkantam rá és innen tudtam meg, hogy férjhez ment. Az iwiw rendszerében pedig nem okozott gondot megtalálni. Mikor megláttam a férje fényképét, arra gondoltam jól választott. Az évek teltek a gyermekek nőttek, Erikának nemsokára bájos kisleánya született. A találkozás ideje mégsem közeledett.

Az elfolytott szerelem beteljesületlen, a vágyakozás határtalan, de már nem tehet semmit

Megjegyzések