2011. november 16., szerda

Érdekes kis történettel rukkolnék elő. Igaz történet, ez mind velem történt meg

Az egész iwiwen kezdődött. Egy srác bejelölt CsP-n és elkezdtünk levelezgetni, majd felvettük egymást Messengerre. 2011. Április 27-én kiraktam egy alkalmazást Fb-re, aminek a lényege az volt, amelyik srác először lájkolja az lesz férjemnek bejelölve. Írtam is ennek a srácnak, hogy mit raktam ki és hogy jó lenne, ha nem valami számomra nem kedvelt fiú lájkolná ezt be. Ezt vehetjük enyhe célzásnak is, mert már akkor kedveltem pedig alig beszéltünk pár órát. Egyszer csak azt látom belájkolta Ő. Be is raktuk ezt állapotunknak és mindenkivel elhitettük, hogy szeretjük egymást meg hasonlókat, ami akkor még nem volt igaz. Mindennap beszéltünk, szinte egész nap, egyszóval mindig, amikor csak tehettük. Nem nagyon gondoltunk arra, hogy lehet köztünk valami, a nagy távolság miatt sem. Hisz én Hajdú-Bihar megyében élek, ő pedig Somogy megyében. De egy idő után kezdtük úgy érezni, hogy nagyon megszerettük egymást. Emlékszem célozgatott mindig erre, de én csak arra vártam, hogy végre mikor vallja be, hogy szeret. Egy nap megtette. Május 16-ika volt, ezóta is vagyunk igazából kapcsolatban. Innentől már kameráztunk és mikrofonoztunk is. Megbeszéltük, hogy ha eljön a nyári szünet mindenképpen találkozni fogunk. Kicsit nehezen jött össze a találka, de sikerült. Először Július 14-én találkoztunk, eljött hozzám az anyukájával együtt. Amikor először megláttam elöntött az öröm és egyszerre a félelem. Ide jött hozzám és egy puszit nyomott a számra. Majd bemutatkoztam az anyukájának és ő pedig megismerkedett az én szüleimmel, Vele együtt. Anyukája a városkánkhoz közeli városba ment egy rokonukhoz az én barátom pedig hozzánk. Megbeszéltük, hogy négy napot lesz itt nálunk, utána én meg utazok velük vissza. Ez a négy nap a lehető legcsodálatosabban telt. Megismerkedett a barátaimmal, akiknek már Ő elsőre nagyon szimpatikus volt, szóval minden a legjobban alakult. Ezután vissza mentem velük. Összebújva vonatoztunk Somogy megyébe. Elég hosszú volt az út, de örültem, mert vele lehettem és érezhettem végre a közelségét. Öt órahosszás út után megérkeztünk a végállomáshoz, ahol a nővére és a barátja várt minket. Bemutatkoztam nekik is, üdvözöltük egymást. Elindultunk az otthonuk felé autóval, mindvégig fogtuk egymás kezét. Miután megérkeztünk lepakoltam kicsit szusszantunk, majd anyukája kitalálta, hogy mennyünk el szórakozni egyet, el is mentünk itt jobban megismerhettem a másik nővérét is és annak a barátját is, nagyon jó nap volt az első napom ott. Annyira jól éreztem magam. Tíz napot voltam náluk, sok mindent csináltunk; a Balatonon is voltunk csak sajnos nem volt annyira jó idő, de nem is az volt a lényeg. Megismertem az Ő haverjait is, mindenki nagyon aranyos volt velem. Mindenkit megszerettem ott, most is hiányzik mindenki rettentően, de a legjobban egy bizonyos ember, a barátom. Miután eltelt a tíz nap, egy hét elteltével Ő jött el hozzám 9 napra. Nagyon kevés idő telt el a találkozás között, de az az egy hét egy teljes évszázadnak tűnt. Nagyon örültünk, hogy újra láthattuk egymást. Kilenc nap után hazament. Még nem kezdődött el az iskola, de már nem volt sok hátra a szünetből, ezért nagy nehezen rávettem anyukámékat, hogy még a nyárban utoljára hadd mehessek el 4 napra. Hála istennek megengedték így az ő hazatérése után 2 nappal már indultam is hozzájuk. Most utaztam másodjára egyedül hozzájuk, kicsit unalmas volt, de izgatottá tett a gondolat, hogy már nem sokára ott is leszek és újra láthatom. Mikor újra ott voltam akadt köztünk egy kis vita, de mindent megbeszéltünk. Végül ebből a megbeszélt 4 napból egy hét lett, meg beszélte a barátom anyukája az enyémmel, hogy még hadd maradhassak. Miután az a plusz pár nap is eltelt, felszálltam a vonatra és ahogy integettem neki, egyre jobban elfogott annak a fájdalma, hogy most nagyon sokáig nem láthatom. Miután el indult a vonat kibuggyant egy könnyem, de próbáltam magam visszafogni, hisz tudtam, hogy nem örökre megyek el és még látni fogom. Ahogyan haza értem egyből géphez ültem, egyből beszéltünk is. Kicsit jobban éreztem magam. Nagyon szokatlan volt újra itthon, akárhányszor csak hazajöttem tőlük. Röviden ennyi lenne a történet. Mellékesen 2011. November 16-án leszünk fél évesek. Nagyon boldog vagyok vele és hála istennek nagyon jól megvagyunk. Úgy érzem soha nem akarom elveszíteni és tudom, hogy ő is így érzi.

GRATULÁLUNK NEKTEK!

Megjegyzés küldése