2011. január 5., szerda

Szerelmes történet: Az eltűnt Hoces nyomában.

21.
Az eltűnt Hoces nyomában.

Miután mindenkibe visszatért a lélek útra keltünk, az úti cél Hársfaborozó. De ez csupán a sok állomás egyike volt aznap. Utunk során még visszatértünk Bolyaiba, onnan Pingibe. A végállomás természetesen Kicsi volt. Éhesek voltunk, úgyhogy rendeltünk egy óriás pizzát. Hamar meg is jött és jól bekajáltunk. Hirtelen eszembe jutott valami. Ígértem neki egy tortát. A telefon csörgése kizökkentett a tervezgetésből. Az eltűnt Hoces jelentkezett. Tehát él még és nem indult meg Hatvan felé. A hívás kapóra jött. Miután leraktam a telefont elrohantam. 

Robi utánam kiabált:
-Hová mész?
-Megkeresem Hocest, mindjárt jövök.
Ahogy kiléptem a klubból, hívtam is a taxit.
-Merre megyünk?
-Bárhová, ahol tortát lehet kapni azonnal és nem Tesco!

Négy helyre vitt el a fószer, de nem jártunk sikerrel. Végső elkeseredésemben sütikből készíttettem „tortát”! Természetesen a gyertya sem hiányozhatott. A visszaúton imádkoztam, hogy ne bukjak le. Berontottam a biliárdterembe s az asztalhoz érve csörgött a telefonom! Eleddig nem ismertem a Robi számát, de mégis éreztem, hogy ő hív.

-Halló?
-Szia Robi vagyok, hol vagy?
-Már itt az épületben, 2 perc és ott vagyok.
Nem is hittem a fülemnek. 4 hónapnyi szenvedés után „kapcsolatuk” új fordulatot vett. Megéltem, hogy felhív. Megvan a száma. Ez nem semmi. Gyorsan kicsomagoltam a tortát, szépen elhelyeztem a biliárdasztal közepén, meggyújtottam a gyertyákat, majd bementem érte.
-Sziasztok. A Hocit nem találtam, Robi gyere, van egy kis baj.
-Mi az?
-Gyere, majd meglátod.

Azzal kézen fogtam és kivezettem a célállomáshoz. Annyira meglepődött, hogy nem is tudott mit mondani. Sikerült annyira meglepnem, hogy azt hittem egy életre csöndben marad. Ezt nem nehéz elképzelni róla, nem túl bőbeszédű az ipse. Falatoztunk egy párat, beszélgettünk, majd tünés haza. Kivételesen nem bántam, fáradt voltam és vígasztalt az esti buli tudata.
Megjegyzés küldése