(Szerelmemnek!)
a kelő nap bíbor fénye
ragyogja be
a szoba homályos
csendjébe
burkolt
fehér
szobor arcod...
ó, Istenem!
de szép
vagy így...
szinte féllek
megérinteni,
ahogy nézem
csendes, lassú
lélegzésed,
félig nyilt
vékony
ajkaidon
halovány
mosoly
dereng...
a komor
tekintetet
megtöri,
s húnyt
szemhéjad
alatt
Főnixként
izzik
a lét,
hogy a múlt
megmaradt
hamvaiból
új élet
szülessék...
Írta: Olaszka Adrienn
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése