2010. november 30., kedd

Szerelmes történet: A csalódás!

Folytatás következik!!!

13.
A csalódás!

Beültem egy taxiba, hazamentem és aludni akartam. Na ez felejtős, nem ment. Folytak a könnyeim. Az nem kifejezés. Ömlöttek. Álomba sírtam magam és csodák csodája mikor felébredtem még akkor is sírtam. Na ilyet sem éltem át korábban az tuti. Megpróbáltam helyre tenni magam, de nem ment, olyan hangosan hallgattam a zenét, hogy meg ne hallják, hogy zokogok, amennyire csak lehet. Ennek ellenére megkérdezték tőlem délután hogy sírtam e vagy köhögtem? Természetesen köhögtem mi más?

Már rég nem akartam sírni, de nem maradt abba ez a szar, csak folytak a könnyeim akaratom ellenére. Bezárkóztam a szobámba ameddig csak lehet. Annával csak másnap beszéltem először. Tőlem tudta meg, hogy mi történt, ő nem látott semmit, nem értette mi a bajom. Viszont bizonyossá vált számomra hogy Anna ismer. Összeszedte a földről a kép maradványait. Megragasztottam s visszatettem helyére, a falra. Ez nagyon sokat jelentett számomra. Hírtelen felindultságból elkövetett széttépésemet már régen megbántam. Szóval, amíg így búsultam alaposan átgondoltam a dolgokat. Rá is jöttem nagyon sok dologra vele kapcsolatban. Rengetegen támadták, szidták a történtek után, hogy miért ilyen szemét, hogy tehette ezt velem, pedig esküdni mernék senkinek közülük fingja sincs a dolgokról, arról, hogy mi is zajlott kettőnk közt. Egyedül én és Anna nem bántottuk. Sőt vicces, de én megvédtem. Elvégre nem a barátom, nem tartozik felém semmilyen kötelezettséggel. 

Összefoglalva csupán udvarolt, vagy még azt sem, én pedig beleszerettem. Magamra vessek. Lehet, hogy én értettem félre azt a sok szép estét, a „szeretlek és imádlak”  képeslapot, elvégre nem mondta hogy komolyan gondolja. Mindent ami eddig történt úgy láttam ahogy látni akartam, valójában soha senki nem mondta hogy a Robi szeret. Kibuktam. Sírtam, sokat, sokszor. Tudtam hogy ez így nem mehet tovább, elhatároztam, hogy nem veszek róla tudomást. Pár órával később nagy nehezen rászántak engem hogy el kell mennem bulizni, mert életem bulija most készül  nélkülem elmúlni. Az egész nem érdekelt, de bementem. Elvégre nem fogok bujkálni, nekem nincs mit szégyellnem, talán nem is látta hogy elfutottam. Ott volt, de nem álltunk szóba egymással. Így telt el az elkövetkezendő pár alkalom, és én teljesen elkeseredtem, lemondtam róla, és bár titkon szerettem ezt soha többé nem voltam hajlandó figyelembe venni. Találkoztunk a bulik alkalmával, de nem beszéltünk, és bár minden vágyam ő volt nem kezdeményeztem.
Megjegyzés küldése