2010. március 9., kedd

Szerelmes törénet a viszonztatlan szerelemről

Szerelmes törénet a viszonztatlan szerelemről

(viszonzott, de bizonytalan szerelem)

Szerelmes törénet a viszonztatlan szerelemről
17 éves voltam, amikor találkoztam vele. Akkor még nem gondoltam, hogy az a fiú, aki kedvesen letörölte az arcomról a könnyeket, és mosolygásra bírt, elrabolja  a szívemet. Pedig már akkor éreztem, hogy valami megmozdult bennem. Valami olyat éreztem, amit addig még soha. Pedig akkor már túl voltam "az első nagy szerelmen". Onnantól kezdve, rengeteget beszélgettünk és minden nappal egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Majd elcsattant az első csók. Minden szépen alakult, de valami oknál fogva még sem sikerült, tehát szakítottunk. Egész nyáron nem találkoztunk, viszont amikor szeptemberben megláttam, olyan volt, mint egy villám csapott volna belém. Megláttam és nem tudtam másra gondolni, mint hogy át kell ölelnem, meg kell csókolnom, különben meghalok. Megtettem és minden kezdődött előlről. Nem csak a szerelem, a szakítás is. Persze nem tudtam elfelejteni. Egy tanéven keresztül szenvedtem,mert már szóba sem állt velem. Ha meg igen, minden alkalommal sírással végződött a dolog. Végülis nagynehezen sikerült rávennem, hogy mondja el mi a baja velem. Egy remek délutánt töltöttünk együtt és elmondta, hogy tulajdonképpen nem utál. Egészan addig nem volt még szerelmes, emiatt haragudott rám. Nem tudott hová tenni. A ballagásom előtti napon, egy buszon utaztunk, és megkértem, hogy jöjjön el. Azt mondta, eljön, ha adok neki egy meghívót. Óriási szerencsém volt, hiszen már csak egyetlen meghívóm maradt, és az is pont nálam volt. Másnap a ballagáson egész végig kerestem a szememmel, hogy hol van, de nem találtam. Már lassan közeledett a vége, akkora már alig bírtam lenyelni a könnyeimet. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a barátnőm hevesen mutogat. 


Szerelmes törénet a viszonztatlan szerelemrőlOtt volt, ott állt és mosolygott. Alig vártam a ballagás végét, hogy odamehessek hozzá és megköszönhessem, hogy eljött. Eljött hát a ballagás vége. A virágaimat gyorsan belenyomtam valakinek a kezébe és elindultam felé. Olyan gyorsan futottam, ahogy csak tudtam magassarkú cipőben. Fel a lépcsőn, át a korláton, a füves udvaron keresztül. Már majdnem ott voltam, de nem láttam sehol. Azt hittem elment anélkül, hogy elköszönt volna. Hirtelen elkezdtek szállingózni az emberek és megláttam megint. A szél hirtelen olyan erővel fújt, hogy alig tudtam odafutni hozzá. Sikerült, odaértem. Nem voltam képes megszólalni. Már nem az eszem irányított. Átöleltem,de olyan szorosan, mintha soha többé nem akartam volna elengedni. De tudtam, hogy el kell engednem. Annyira fájt és annyira féltem, hogy már nem tudtam mit tenni, eleredtek a könnyeim. Sírva súgtam a fülébe, hogy soha többénem fogom látni. Ekkor eltolt magától,majd mosolyogva adott egy puszit a homlokomra, és elindult. Megragadtam a kezét, és bár szégyeltem a könnyeimet, belenéztem a szemébe és elcsukló hangon csak annyit mondtam neki, hogy szeretlek. Ekkor átölelt. Majd elment. 


Szerelmes törénet a viszonztatlan szerelemrőlA szívem megszakadt akkor. Három év alatt,úgy ahogy elfelejtettem. Néha eszembejutott, olyankor mindig egy kicsit elszomorodtam, de összességében azt mertem mondani, hogy elfelejtettem. Egy napon, éberdés után észrevettem, hogy van egy nem fogadott hívásom,tőle. Olyan furcsa érzésem támadt, nem értettem miért. Amikor meghallottam a hangját,könnyek szöktek a szemembe, a boldogság könnyei. Egész nap a telefonnal a kezemben mászkáltam. Felhívott és  megbeszéltük, hogy találkozunk. Az odavezető út, életem leghosszabb utazása volt. Annyi minden kavargott a fejemben, és félelemmel teli vágyakozással volt telve a szívem. Én értem oda hamarabb, mindössze néhány percel ugyan. Amikor megláttam, tudatosítottam magamban, hogy nem szabad elkövetnem a régi hibáimat. Megfogadtam, hogy próbálom tartani a távolságot. Odaért ahol ültem,lenyomott három puszit ésmegölelt. Nem igazán tudtam, hogy miért teszi, hiszen ő korábban nem csinált volna ilyet. Sétálgattunk,beszélgettünk, egyszer csak magam sem tudom megmondani, hogyan vagy miért, de megfogtam a kezét. Éreztem, hogy ő már nem az a fiú, aki megsimogatta az arcom, hogy ne sírjak, hanem egy felnőtt,komoly, kedves és humoros férfi. Elengedte a ugyan a kezem, de nem húzodott el. Szórakoztunk, játékból cibáltuk egymást, nem tudtunk kiegyezni, hogy merre menjünk tovább. Ekkor láttam meg a szemében, amit soha nem felejtek el. Szeretném leírni,mi volt az, de aki találkozott már a szerelemmel, az tudja, hogy ezt nem lehet. A nagy játék közben valahogy térdre estünk, ekkor megfogta az arcom és megcsókolt. Éreztem, hogy nem múlt el semmi, jobban szeretem őt mint valaha. Egész éjszaka beszélgettünk és kimondta azt a szót, melyet mi egymásközt csak "szerintem" szónak hívtunk. Korábban nem volt képes ilyet mondani senkinek. Most megtette, kimondta és tudtam, hogy igaz. Ezek után minden nap felhívott, smst írt, találkoztunk, beszélgettünk. A legmeglepőbb az volt, amikor közölte, hogy írt nekem egy levelt. Egy szerelmeslevelet. Majd kaptam tőle még egyet. Életem leghosszabb szerelmeslevele volt ez a második. Tíz oldalasra sikerült. Boldog voltam, mint még addig soha. Pedig éreztem, hogy baj lesz. Egyszer csak közölte, hogy időre van szüksége. Erősködtem, hogy beszéljük meg, de nem akarta. Megkértem, hogy küldjön el, hogy mondja azt, hogy nem szeret, de nem tette. Éreztem, hogy hiábavaló minden. 


Szerelmes törénet a viszonztatlan szerelemrőlTehetetlen vagyok, ezt bizony az időre kell bíznom. Küldtem neki egy üzenetet, amiben leírtam, hogy szeretem, hogy mindig fogom szertni és azt szeretném, hogy legyen bátor, hogy valósítsa meg az álmait és találja meg a boldogságot. Erre azt válaszolta, hogy talán egyszer majd újra. Nem tudom, hogy ezt arra írta, hogy újra boldogok leszük egyszer majd együtt, de remélem. A második mondata az volt, hogy nem fog elfelejteni és nem is akar. Reménykedéssel töltött el, hogy így érez. Azóta várok, mert várnom kell. Naponta többször átgondolom, hogy mit kellene tennem. Talán elfelejteni? Nem. Szeretem, teljes szívemből. Mindent feladnék érte, amit csak lehetne. Amit csak kérne, hogy adjak fel. Amióta megint nincs velem, nem is élek szinte. Egész nap az ágyban fekszem és a polómat szagolgatom, amit a parfümjével befújt. Tudom, hogy az élet megy tovább, mert mennie kell. De ahogy az életnek mennie kell tovább, nekem úgy őt kell szeretnem. Arra születtem, hogy őt szeressem. És nem tehetek mást, csak remélhetem, hogy ő arra született, hogy engem szeressen. Ha még sem?! Akkor ez is csak egy szerelem a sok közül. Egy tévedés, egy összetört varázs, amit a szél elfúj majd. Minden csalósás és fájdalom bizonyítja, hogy az ember egy csoda. Hiszen összetört szívvel is úgy tud szeretni,mint teljes egésszel. Az összetört szív képes újból egésszé válni, a meghiúsult álmok helyét átveszik újak. Minden változik, a föld forog tovább. Emberek születnek és halnak meg minden percben, de a szeretet örök. Tudom, hogy ez a szeretet erősebb, minden másnál. Nem fog elmúlni. "Nem foglak és nem is akarlak elfelejteni!Én egyetlen Banditám!!"
Megjegyzés küldése