2010. február 27., szombat

Charlie 3.rész ( A Kenu túra )

szerelem szerelmes love

 Ha szerelem első látásra , akkor a következő alkalommal is szerelem

Indulásunk előtt a társaság egy része hangot adott kétségeinek, és felvetették, nem járnának e jobban, ha engem esetleg otthagynának. Ebből kisseb vicces szócsata alakult ki, végül közöltem velük "akinek valami nem tetszik, felőlem úszva is folytathatja az utat". Laci-bá zárta le a vitát indulásra felszólítva minket. Nekem külön felhívta a figyelmem, meg ne merjem előzni a vezér hajót, mert annak beláthatatlan következményei lehetnek. A mai napra igen rövidtáv volt betervezve, mivel az én jó voltomból tegnap már megtettük majdnem az út felét. Ezt a rövid utat azért sikerült jól elhúzni, késő délután volt már de még nem értük el a táborhelyet. Állítólag közkedvelt hely a vadkempingezők számára. Valóban annak tűnt, büfés pavilonok tűntek fel a távolban, végtelenbe nyúló színes sátor kavalkáddal övezve. Reméltük még maradt a mi sátraink számára is hely. Legnagyobb meglepetésemre ismerős hajókat véltem felfedezni a parton.

Itt azonnal ki kell kötni gondoltam, és a part felé kormányoztam kenunkat. De vezérhajónk töretlenül haladt tovább. Ilyen nincs ezt nem, tehetik velem! Nekik is látniuk kellet! Hosszú óráknak tűnt mire a partot megközelítettük, kikötés és táborverés. Nekem azonnal vissza kell mennem, talán nincs olyan messze a táboruk. Hirtelen nem tudtam felbecsülni a távolságot, csak abban voltam biztos, hogy oda fogok jutni. De hogy? Mivel? Már nem emlékszem, hogy a kajakot elkértem vagy csak el akartam kérni. De perceken belül ismét a hullámok hátán voltam és gyakorlatlanságom ellenére őrült iramot diktáltam. A kajak fájdalmasan felsikított mikor táborukhoz érve felszaladt a sóderos partra, kissé zajosan érkeztem. Erika után érdeklődtem, de sajna többedmagával elment körülnézni a környéken és még nem érkezett vissza. Tovább nem maradhattam így is sötétben, kellet visszaeveznem a táborunkhoz. Nevelőim látszólag nem voltak vicces kedvükben, kajak sehol s nem tudták hol vagyok, (tudták). Bokafogás tetteim büntetése és Laci-bá kíméletlenül végre is hajtotta. Hátba vágott majd elemlámpát nyomott a kezembe. "Nem akarlak látni, és ne keveredj zűrbe" nem értettem most akkor mi van? Anikó néni sietett segítségemre, és a part mellet húzódó úthoz vezetett, amit eddig észre sem vettem, "menj már és siess vissza" s mosolyogva elküldött. Futva érkeztem meg az evezősök táborához. Erika még mindig nem érkezett meg, mert hiába sötétedett be felismertem volna a tábortűz körül ülők között. Találtam egy nagyobb kőrakást és arra telepedtem, azzal a feltett szándékkal, hogy mindenképpen megvárom. Távolról néztem a tűz lángjait türelmesen, és nemsokára halhattam felcsendülni a számomra oly édes hangot. Feléjük siettem és már halottam is beszélgetésüket, melynek én voltam a témája, "Erika keresett az a tegnapi fiú, de már régen elment", "és éppen időben ért vissza" szólaltam meg mellettük. "Milyen kitartó" jegyezte meg valaki a tűz körül ülő hölgyek közül. Sietve magukra hagytuk a társaságot, és egymás kezét fogva sétáltunk az úton. Örültünk egymásnak és az ajándékba kapott perceknek. Váratlanul toppant elénk az öccse és haragosan közölte nővérével "remélem ma éjjel a saját sátradban, alszol!" és dúlva-fúlva továbbment.

Összemosolyogtunk, minek nekünk sátor, ha kéz a kézben lehetünk a csillagokkal teleszórt ég alatt, nekünk elég, ha a friss szellő játssza a fa leveleken az altatódalt. Nem nehezteltem öccsére váratlan kirohanása miatt, egyszerűen féltette a nővérét. Hiszen csak azt látta, hogy beevezek az életükbe egy félig elsüllyedt kenuban. Rövid séta után nagy nehezen elbúcsúztunk, majd otthon találkozunk. Túránk utolsó napjai nagyon nehezen teltek, mert útközben még távolról sem sikerült meglátni az evezős társaságot. Végül mégis megérkeztünk, és Lacibá most torolta meg igazán a túra alatt elkövetett bűneimet. Nem írta alá a távozási engedélyem. Nem tudtam, mit tegyek, elkésni, megváratni, egyáltalán el sem menni az első randevúra. Először fordult meg a fejemben, hogy engedély nélkül távozom. Szerencsémre nem tettem meg, Laci-bá egy jó órán keresztül hagyott szenvedni, de végül kezembe nyomta a pappírt. Siettem, repültem, de úgy éreztem, mintha minden akadályozna. Végül mégis megérkeztem a megbeszélt helyre, és vártam mikor érkezik meg. Nem terveztünk semmit, csak tudassuk épségben megérkeztünk. Talán tíz-húsz percünk lett volna egymásra, mert a randit a megérkezés napján este nyolcra beszéltük meg. Nem jött el a megbeszélt időben és én vártam rá ameddig megtehettem. Sietnem kellet, nem mertem megkockáztatni, hogy késve érjek vissza az intézetbe. Annak tényleg komoly következményei lettek volna.
Megjegyzés küldése