2010. február 25., csütörtök

Charlie 1.rész ( A Kenu túra )

Kenu túra szerelem történet charlie 80as évek 80'

Egy újabb történet a szerelemről - folytatásos szerelmi történet

"Megérzéseim tévedhetnek, és tévedtek.
Gondolataim félrevezethetnek, és vezettek.
De a szívem őszintén dobogja
Szerelemmel csak téged szeretlek."

Ez a történet a nyolcvanas évek végére nyúlik vissza. Talán egy picit korábbra.

Nem voltam egy átlagos gyerek, de ki az? Különleges adottságom abban állt, hogy bármibe belekezdtem mindig rosszul, jöttem ki belőle. Még akkor is, ha a jó szándék vezérelt. Megbocsáthatatlan dolgaim nem voltak, de nem könnyítettem meg édesanyám és tanáraim dolgát. Jó apám nem igazán vállalt részt nevelésemben ö a népbetegség függőségében szenvedett. Fontos időszakban tizenhárom éves koromban súlyos tragédia érte családunkat. Egy hónap leforgása alatt veszítettem el két bátyámat. Drága szüleim ezt nem tudták feldolgozni. Nekem is igencsak kicsúszott a lábam alól a talaj. Ettől kezdve tanulmányaim leromlottak, kezelhetetlen, agresszív kibírhatatlan lettem. Új iskola, beilleszkedési problémák,... Stb. Viselt dolgaim miatt tizennégy évesen intézetbe kerültem. Hasonlóan nehezen kezelhető fiuk közzé. Nem igazán akartam, de ebbe nem volt beleszólásom. Ekkor kaptam a Charlie nevet, mi alapján az már a múlt ködébe veszett.

Már második éve voltam bezárva. Ezen a nyáron először két hét, otthon, tökéletes kezdete a nyárnak. Hamar eltelt (haverok, buli, fanta) és már el is érkezett a visszatérés ideje. Kellemetlen volt ismét bezárva érezni magam, de vigasztalt a tudat, hogy kenu túrát szerveznek, és én is részese lehetek. Egy nevelőnő, két nevelő tanár és kilenc fiú alkotta a csapatot. Nem lehetett könnyű dolguk kiválasztani a résztvevőket, mert nem ártott, ha olyan a társaság, akik elviselik egymást, és nem ugranak össze minden apróságon. A nevelőkkel közösen megbeszéltük a túrára érvényes szabályokat, de mindannyian tisztában voltunk vele hogy ezek bármikor megváltozhatnak. Irány a Mosoni-Duna. Kimlére érkeztünk, itt kezdtük meg túránkat. Négy túrakenu és egy eszkimó kajak a vezérhajóhoz kötve. Nem voltunk gyakorlott túrázok, mégis nagyobb problémát jelentett, hogy csak három nevelő volt. Ezáltal az egyik kenu legénysége szinte teljesen felügyelet nélkül maradt. Hamar megoldottuk a helyzetet, és én lettem a negyedik hajó kormányosa. Meglepett milyen könnyedén fogadták a társaim, pedig egy ilyen kiváltság megszerzése igencsak civakodásra adhatott volna okot. Tudtuk, kellemes kirándulás elé nézünk, de erre a zavartalan nyugalomra nem számítottunk. A városi zűrzavarhoz szokott fülünknek érdekes volt a természet élő hangja és a szemünket kissé zavarba ejtette a millió élénk szín, melyeket nem fedet be vékony porréteg. Kellemes fürdőzések a Dunában két alkalommal akaratunkon kívül teljes felszereléssel együtt. Mire Mosonmagyaróvárra érkeztünk már rutinosan ment minden. Rajkán a zsilip csatorna csendes vízén tanultuk meg a kajakozás alapjait. Profikká nem váltunk, de kisebb nagyobb távon biztonságosan tudtunk vele közlekedni. A nagy Dunán folytattuk utunkat itt már a sodrás is, segítet. Kétnapos pihenőnket a Szigetközben töltöttük ez ekkor még teljesen érintetlen terület volt. Olyan tiszta vízzel, hogy szemmel tudtuk követni a keszegrajok vonulását. Gémek és egyéb vízi madarak olyan közel engedtek magukhoz, talán meg is érinthettük volna őket, de ez fel sem merült bennünk. Innen továbbhaladva elérkeztünk egy kisebb szigethez melynek a jobb oldali ágán mentünk volna tovább. Rövid út megtétele után megállásra kényszerültünk. Kényszerpihenőnket arra használtuk fel, hogy megbeszéljük az előttünk levő akadály leküzdéséhez szükséges teendőket. Mindenkit lenyűgözött a látvány, aki természetjáró tudja, mit érezhettünk a hullám a hullámon és köveken átzúduló vízfolyam láttán. Főleg mikor a szétfröccsenő vízcseppek ezernyi drágakő színében szikráztak a délutáni nap fényében. A sziget és a part között teljes szélességében egy kőgát húzódott. A sziget felöli harmadánál volt az egyetlen átjáró talán négy méter széles lehetett. Az átjáróban csendes volt a víz, de gyakorlatlanságunk ellenére felismertük a benne rejlő veszélyt. Tudta mindenki a folyó most fog csak igazán próbára tenni minket és az átjáró láthatatlan kapuján mindenki el tudta olvasni a bevésett feliratot. (átjutsz, vagy elbuksz). De azt nem sejtettem, hogy megváltoztatja az életem. Az eddigi sorrendet megtartva mi indultunk utoljára. Gyorsabban közeledett az átjáró, gyorsabban, mint számítottam. Hiába fordítottam irányba a kenu orrát, oldalba kapott az áramlat. Azonnal éreztem, hogy a víz teljesen kivette az irányítást a kezemből és rögtön a sziklák felé, sodródtunk. Minden erőnkkel azon voltunk, hogy minél hamarabb magunk mögött hagyjuk a gátat. Már kezdtem fellélegezni, amikor egy nagyobb szikla felett haladtunk el és utána rögtön a mellette levőnek csapódtunk. Csak a szerencsémen múlott, hogy az ütközés erejétől nem estem bele a vízbe. Pedig igen lecsúsztam a kunú felső pereméről, ahol addig ültem. A borulást szerencsére elkerültük, de ez a társaimnak köszönhető, mert ugyanazzal az erővel eveztek tovább. Csapatunk többi tagja a csendesebb vízen ringatózva nézték végig az átkelésünket. Laci-bá megadta a jelet az azonnali kikötésre, és fennhangon közölte velünk, hogy ezen a helyen lesznek őseink felemlegetve. Csak később értettem meg mi játszódhatott le benne igazán, mikor tehetetlenül kellett végignéznie egy tragédia kibontakozását. Felmértük a károkat és egy jó tíz centis repedéssel gazdagítottuk hajónk már igen karcos oldalát. Cuccaink eláztak, de nem foglalkoztunk vele örültünk, hogy borulás nélkül megúsztuk a kalandot. Továbbhaladásunk egy kis fejtörést okozott, mert ragasztó nem állt rendelkezésünkre. Folyamatos víz kilapátolás mellett haladtunk tovább. Legnagyobb örömünkre, egy evezős táborra találtunk és hajónk rögtön szakértők hozzáértő kezébe került. Felvertük a sátrat, és a nedves matracainkat, hálózsákjainkat a tábortűz mellet szárítgatni kezdtük. Rövid időn belül a többiek is csatlakoztak hozzánk, az evezősök fiataljaival kiegészülve. Kellemes beszélgetéssel telt az idő, habár én nem igen vettem részt benne. Ennek egyetlen egy oka volt, velem szemben a tűz túloldalán egy angyal üldögélt.

--vége az első résznek--
Megjegyzés küldése