2009. január 26., hétfő

,,Még mindig remél, dobog, hisz bennem..."

viszonzatlan szererelem
Kedves mindenki!

Hát az én történetem 2007. augusztus 25-én kezdődött, amikor megismertem valakit. Nekik van egy Disco-juk és azon a napon Ő szedte a belépőt. Mivel előző nap ott buliztam egy barátnőmmel akit Ő ismert, unalmamban odamentem hozzá, habár már volt bennem alkohol, de anélkül sem kell félteni. Másnap felvett msn-en, sokat beszélgettünk, még egy buliban találkoztunk szeptember 29-én, akkor szinte egész végig együtt voltunk, sétáltunk, de semmi sem történt, mivel nekem sikerült berúgni, és így nem akart visszaélni ezzel. Végül október 13-án mentünk moziba, igaz 5-en voltunk, de mi nem zavartattuk magunkat, megfogtam a kezét, majd a buszon már kézenfogva ültünk, és az állomáson, hazaérve elcsattant az első csók. Én nagyon féltem, mert már elmúltam 17, mégis ez volt az első párkapcsolatom, de elég talpraesett vagyok, így aztán minden könnyen ment. Egymásba szerettünk. Ő nem siettetett semmit, ténylet szeretett, nem "azért" volt velem. Aztán jött a nyár, amikor én az ő bár-jukba dolgoztam, de pörögni kellett, a Balatonon nagy volt a forgalom, kevés időnk volt egymásra.  Aztán megtörtént az, amitől tartottam. Sokat veszekedtünk, keveset voltunk együtt és őt "elfújta a szél". Én éreztem, hogy valami nincs rendben, betudtam annak, hogy kevés idő volt egymásra, és bíztam abban, hogy ősszel jobb lesz. Hát nem így lett, és október elején kiderült, hogy megcsalt, méghozzá 2 hónapig párhuzamosan járt egy másik lánnyal is. Azonnal küldtem az smst, hogy mi ez az egész, majd délután találkztunk, és én megbocsátottam, ő pedig szakított a másik lánnyal, akihez érzelmileg kötődött. Testi kapcsolat nem volt köztük, de mégis 2 hónapig járt vele.  Hittem, szentül hittem, hogy minden rendbe jön.  De nem így lett. Ő elfelejtette a lányt, lezárta, én azonban ragaszkodó lettem, folyamatosan nyomoztam utána, ő pedig töbebt akart egyedül lenni, valószínűleg elmúlt a szerelem. Éreztem, hogy közeledik a szakítás, egyedül küzdöttem ezek után is. Egy buliba láttam, hogy beszélget egy iskolátársával, énis ismertem a csajt, és észre is vettem, hogy a kislány, aki még csak 15 éves issza a szavait.Akkor ezt meg is említettem enki, de persze kiröhögött.  Azonnal felvette msn-en, és miwel köztünk már nem volt a régi semmi éreztem, hogy a kiscsaj küzdeni fog érte.  Mondtam a barátomnak, hogy hozzuk ezt rendbe, de Ő azt javasolta, hogy szakítsunk, mert csak így jöhet rá igazán, hogy kellek-e nkei, hogy szeret-e igazán. Én nagyon nehezen mentem bele, mert tudtam, hogy akkor összejön a 15 éves lánnyal.  És láss csodát egyik nap hívtak a barátnőim, hogy járunk e még mert a kiscsaj kezét fogja az állomáson. Én felhívtam, erre csak ennyit modnott: hát ha így látták biztos így van. Ez egy csütörtöki nap volt, akkor találkoztunk, majd pénteken még lefeküdtünk, és megbeszéltük, hogy hétvégéig dötünk. Én még ezek után is folytattam volna, de ő nem-et mondott. Ennek ellenére úgy búcsúzott el, hogy tudja, hogy lesz még folytatás, és megölelt. 2 napra rá, a kiscsajjal smárolt  az állomáson. Még ma is járnak.  Ekkor összetörtem, és jósnőt hívtam többször is telefonon, én hiszek az ilyenekben, anyukámnak eddig mindig minden bejött, és Ő is többször megkérezte a jövendőmondóktól mi lesz velünk. Mindig, mindig mindegyik azt mondja, hogy túl tüürelmetlen vagyok, legyek türelmesebb, az a kapcsolat lezárul, nekünk még dolgunk van egymással, látják még a közös jövőt, de a jóslás, csak útmutatás, és az emberi akaratosság elronthatja. Úgy érzem, hogy én mindig elrontom. Egyébként a szakítás óta szinte minden nap beszélünk, és többször is adott jeleket, de aztán ő mindig letagadja ezeket, és ilyenkor nálam elszakad a cérna, és veszekszünk. Rengeteg verset írtam neki, körülbelül 20-at a szakítás óta, nem tudok, és ezek miatt nem is akarok túllépni, pedig elvileg Ő szerelmes. Valami nem hagyja belülről, hogy feladjam. Szilveszterkor találkoztam az édesapjával. Azt több helyről is hallottam, hogy hiányzom nekik, de megölelt azt mondta " Szia kismenyem, hiányzol ám". Nagyon szerettek a szülei, a bátyja, és az édesapja végül azt mondta mikor elbúcsúztunk, hogy Ő még nem adta fel, reméli, hogy minden rendbe fog jönni. 

Annyira szeretem Őt, pedig meg sem érdemli. Nem tudok túllépni rajta, minentől elzárkózom, és a rengeteg jóslat miatt nem si akarom elfelejteni úgy érzem. Nagyon hiányzik és a szívem visszavárja. És tudom, hogy ha türelmesebb lennék, vissza is jönne hozzám, mert nem hiszem, hogy egy 15 éves lánytól legalább fele annyit is kap mint tőlem. A  volt párom 18 éves, és én is annyi vagyok, fél évvel vagyok idősebb nála. Tudom, hogy nem érdemel meg engem, és én sokkal jobbat is találhatnék, de mit tegyek a szívemmel? Még mindig remél, dobog, hisz bennem ez a szív, hogy a múlt csodája visszatér.

2009. január 5., hétfő

,,A boldogság nem egy állapot, csak egy ritka pillanat..."

A PILLANAT

Kiérsz a buszvégállomásra hajnali háromnegyed négykor, és kémleled kétségbeesetten, bár egyre rezignáltabban az éjszakai járatok menetrendjére utaló táblákat. Azt az infót kaptad, hogy létezik ilyen, és dereng is halványan, hogy már használtad tök részegen, de kurvára nem rémlik, hogy honnan meg mikor is. Vársz öt percet. Lefagy a tököd, fáradt vagy és fizikailag, lelkileg megviselt. Kikészített a 12 órázás, a pakolás, a feszített munkatempó, a "soha nem lehetsz elég gyors & hatékony" elve. Már pöfékelni és hazajutni óhajtasz. De nem jön az a köcsög éjszakai járat. Letelik az a pár perc, amit adtál magadnak, és nekiindulsz. Miközben haladsz előre, ezernyi gondolat kavarog a fejedben. Tudod, hogy faszságot csinálsz, hogy hiába csak három megálló, hajnali négy van, és - bár valószínűleg nem te vagy a szatírok és emberrablók célcsoportja - azért a nagyváros sohasem biztonságos éjszaka."Oké, csak egy megállót, hogy ne egy helyben várakozzam,hanem mozogjak"...Közben persze sejted, hogy le fogod gyalogolni az egész távot. Nincs nagy kockázat. Kivilágított út, biztonságos környék, ám itt-ott vészjósló, sötét szigetek. Amit utálsz hajnalban józanul - részegen szarsz bele az egészbe. Mész, szívod a cigit. Félúton szembejön veled a busz, amiről sejted, hogy kb. tíz perc múlva visszafordul, ez lehet a te járatod, de már úgy gondolod, hogy nem érdemes várni rá. A pasid jut eszedbe. Végre van, akit hívj, többé nem kell irigykedned a barátaidra, akiket vár az ingyentaxi, mikor kilépnek a munkahelyükről. Ez melegséggel tölt el, és elmosolyodsz. Tudod, hogy egy-két gombnyomás mindössze. Reméled, hogy vár rád. Fent van, de nem egyedül. Nem teheted meg, hogy hívd. Biztosan fáradt. Fél napon át küzdött egy hiperaktív kisbabával, és még érted is aggódik. Ha nem is virraszt, de elalvás előtt rád gondolt és várt haza. Mégis magad vagy a problémáddal, te tartozol annyival, hogy összeszedd magad és hamar hazaérj. Gondolatban kismilliószor elküldöd magad a jó büdös picsába, hogy miért kell annyi elmebeteg Stephen King-regényt olvasnod. A jelenet beleillik az általa teremtett hangulatvilágba. Félhomály, erős szél. Száraz faleveleket sodor át a szél zizegve a kihalt úton. Mindössze két emberrel találkozol hazafelé tartva, viszont egyetlen autóval sem. Rájössz, mennyire kihalt és félelmetes egy lakótelep hajnalok hajnalán. De csak haladsz, megpróbálsz nem felidézni egy-egy rémisztő jelenetet a kedvenc olvasmányod egyikéből, közben mantrázod magadban, hogy nem vagy te ekkora beszari lúzer. Végre megpillantod az ismerős parkot, lassan eléred a zebrát, ahol átvágsz az úton, és ajvé, a saját környékeden jársz. Bár előre tudod, hogy a közért háta mögött kell megközelíteni a lakásodat, egy kihalt kosárlabdapálya mellett. Mögötted már csak a puszta és egy patak csörgedezik. De nem adhatod fel, már majdnem otthon vagy. Ezerrel ver a szíved, még gyorsabban szeded a csülkeidet, rágyújtasz egy utolsó szálra, és hálát adsz az égnek, hogy végre elérkezett ez az üdvözítő pillanat. Már csak két lépés választ el a bejárattól, amikor a sötétségből hirtelen baljóslatú morgásra leszel figyelmes, majd fülsüketítő égzenésként jut el az agyadig egy közepes termetű, sárgásbarna szőrű jószág vakkantása. A szemed megszokja a sötétséget, és körvonalazódik az eb sziluettje. Bár egy pillanatra úgy hitted: itt a vég, pár lépésre a biztonságos otthontól leterít egy veszett fenevad, rájössz, hogy csak egy túlontúl magabiztos kutyuska szórakozik veled. Áll a kocsik között egyre bátortalanabbul, ám csahol fáradhatatlanul. Ha már belekerültél a szituációba, érdekel, ki rángatott bele. Sejted, hogy nem kóbor ebről lehet szó, ha közelebb mennél, valószínűleg találkoznál a kutya gazdájával is, aki ott röhög a markában egy fa vagy kocsi mögé bújva. De már leszarod. Felfogtad, hogy nem vagy veszélyben, és kecses léptekkel belibbensz a lépcsőházba. A liftbe szállva megpihensz. Figyeled, hogy kalapál a szíved. Érzed, hogy izzadt vagy, sőt most kezdesz igazán verejtékezni. Ahogy a zárba dugod a kulcsod, feltűnik, hogy még a kezed is remeg. Mitől? Fáradt vagy és még mindig riadt. Jó itthon lenni, végre magad mögött hagyni eddigi életed egyik legborzasztóbb napját, hajnalát. Lekuporodsz és a bejárati ajtónak dőlsz. Hirtelen nem érzel magadban több erőt ahhoz, hogy elmássz a fürdőig, majd be az ágyba. Rájössz, hogy ma családod van. Talán nem fogsz tudni pihenni, nem a te igényeid a prioritás, jelenleg sereghajtóként veszel részt ebben a mezőnyben. De nem bánod, csak aludnál. Szar belegondolni, hogy kicsit pihensz, és kezded elölről, aznap ismét munka vár itthon és a cégnél is. Erőt veszel magadon és lezuhanyozol, remélve, hogy nem vered fel a bandát, mert az több szempontból sem lenne célszerű. Belopódzol a hálószobába, mint valami nagyik gyöngysorára utazó amatőr tolvaj. Elszokott a szemed a sötéttől, alig látod a formákat. Tudod, hogy figyel. Abban a pillanatban nem számít semmi más. Ő van neked, és te vagy neki. Mindaz, amit ma végigcsináltál, ezért kellett. Dolgozol, hogy legyen miből élned, de boldog vagy, hogy nem ezért kell élned. Ha okos vagy, ezt az érzést örökre elraktározod a szívedben. A boldogság nem egy állapot, csak egy ritka pillanat. Az, amikor a világ tetején állsz, és nem szeretnél máshol lenni, vagy másvalaki lenni. Ez Az A Pillanat.