2008. január 31., csütörtök

Munkahelyi szerelem

Egyesek szerint a munkahelyi szerelmek nem hosszúéletűek. Lássunk erre egy ellenpéldát! A következő történetet J. küldte be nekünk.


Hello!
A blog állandó olvasójaként szeretném megosztani veletek ezt szép sztorit. Pár éve történt, hogy új munkahelyre kerültem egy távoli városba személyes okok miatt. Elég furán éreztem magam eleinte. Minden új, ismeretlen munkatársak, teljesen más légkör. Egyszóval szokatlan volt. Egyre csak teltek a napok, ismerkedtem a kollégákkal, munkahellyel. Volt egy fiú akivel közös irodába osztottak be. Elég jó hangulatban teltek a napok, munka közben beszélgetéssel. Mivel a várost sem ismertem, egy kis segítséget kértem a fiútól az irodából, hogy mutassa meg nekem a környéket. Bevallom már ekkor is egy kis melegséget éreztem mikor a közelemben volt. Szimpatikus és helyes volt:) Fantasztikus délutánt töltöttünk együtt városnézés közben. Séta a parkban, megittunk egy teát a közeli teázóban. Jól éreztem magam. Ettől a naptól kezdve valahogy másképp tekintettem rá. Most már nem csak munkatársként..lehet kicsit szerelmes voltam? Teltek a napok és egyik nap munka után épp köszöntem volna el tőle mikor egy kéréssel állt elő. Menjek el vele vacsorázni egy elegáns étterembe. Én kis habozás után - hirtelen jött a kérés - bele is egyeztem. A vacsora után hazakísért, és egy csókkal váltunk el egymástól. Szerelemben teltak a napo, hónapok, évek. Együtt töltöttük minden szabadidőnket, munkahelyünkön jól megértettük egymást. Azóta is ugyanott dolgozunk, boldogságban éljük életünket és nemrég ünnepeltük az első házasági évfordulónkat.

2008. január 30., szerda

Céges buli

Mindig nyitott szívvel járj! Talán ez a tanulsága a következő történetnek. Köszönjük!

Tudom, elcsépelt dolog, közhely, nevezzük akárminek,de azért újra és újra beigazolódik, főleg nálam, hogy sosem tudhatod, hogy mikor és hol találod meg azt, akit kerestél annyi időn át. Kicsit visszagondolva vicces, hogy akkoriban annyira magányos,elhagyatott,reménytelen (lehetne még folytatni) helyzetben voltam, hogy különböző "vakrandikra" jártam, bejártam városunk összes szórakozóhelyét (azóta is köszönő viszonyban vagyok szinte mindegyik kidobóval, na nem azért mert velem probléma lett volna....), gondolván, hogy itt talán több számomra szimpatikus emberrel sikerül megismerkednem, de a diszkós p*cs*knál és a "vakrandis" hú ezt hogy fogom lekoptatninál nem jutottam előbbre (igen, én sem tartom magam szép embernek, de ajánlom mindenkinek, hogy akármilyen vak is a randi, azért jó, ha lát egy képet a másikról). Kezdett magányom egyre égetőbb lenni és én nem tudtam mit tenni ellene. Aztán 2005 nyarán, cégünk a szokásos "dolgozók buliját" tartotta, amire hivatalos volt a cég minden dolgozója az ország több nagy városából. Ekkor ismerkedtem meg mostani barátnőmmel- nevezzük mondjuk Katának. Azonban még itt is volt egy kis bökkenő. Ugyanis kiderült,hogy Kata vidéken lakik- persze Magyarországon nincsenek távolságok, de azért azt mindeki tudja, hogy nem így van. Néhány hét kimerítő telefonbeszélgetés és együtt töltött hétvégék után úgy éreztem, hogy nekem ő kell. Mivel neki családi okokból kifolyólag mindenképp vidéken kellett maradnia, felmondtam munkahelyemen és hozzá költöztem. Azóta sikerült itt állást szereznem és néhány veszekedéstől eltekintve, boldogok vagyunk. Ezért érzem azt és le is kopogom, hogy az ember ha úgy érzi, hogy megtalálta az igazit, bízik benne, akkor egy pillanatig se habozzon, tegye meg a megfelelő lépéseket boldogsága érdekében.

2008. január 29., kedd

Metal Heart

Gyűlnek olvasóink, mi sem bizonyítja jobban, mint az alábbi levél, melyben Csömény egy rockmaraton élményeit vázolja. Írásában burkolt társadalomkritika is fellelhető, így csak erős idegzetűeknek ajánljuk!:) Lássuk!

Egy haverom mondta nézzem meg a blogot, így keveredtem ide. Végigolvastam ezeket a csöpögős tinisztorikat, gondoltam ideje látnotok egy életszagúbb történetet is mind ezek. Iskolabusz,fociedzés, az is valami... Na és mit szóltok egy egész hetes metálfeszthez??? Ugye jobban hangzik :D Történt tavaly nyáron hogy haverockal felkerekedtünk, és leutaztunk a tőlünk 400kmnyire lévő Pécsre a Rockmaratonra. Igazából ez minden évben megtörténik :). Aki képben van az eseményt illetően, az tudja milyen a hangulata az ilyen feszteknek. Sör,buli egy álló héten át, és hát esti társaságot sem kifejezetten nehéz találnia az embernek...
Így történt ez azon a nyáron is, ám valami mégis más volt. Emlékszem éppen Akela koncerten csápoltam az első sorban, mikor véletlen jobbra kaptam a fejem. És hát amit (vagy inkább akit) ott láttam, az megváltoztatta azt a hetet... Ilyen feketét még nem láttam egész életemben! (persze a hajszíne volt sötét, nem a bőre) Az események innentől már láncreakció szerűen követték egymást: még a koncert vége előtt a sátorban talált minket az éjszaka. Az elkövetkezendő héten szinte csak abban volt vita köztünk, hogy nálam vagy nála :D
De ahogy a mondás tartja, minden jónak vége szakad egyszer. Eljött a hétvége, mi pedig elváltunk. Ő keletnek, én nyugatnak... Kicsit azért fájt a szívem persze, de nincs amit 4 sör ne tudna feledtetni.
És mégis, ahogy egyre jobban közeledik június, egyre többször és többször gondolok rá...

Bécsi keringő

Aki járt a Bécsi Karácsonyi Vásárban, az bizonyára egy életre szóló emlékkel gazdagodott, pláne, ha közben még régóta áhítozott szerelmére is rátalál. Az alábbi történetet A. küldte be. Köszönjük!

Sziasztok!
Ez a történet Karácsony előtt esett meg velem. Tizenéves lányként régóta tetszett egy fiú, de sosem éreztem magamban annyi bátorságot, hogy lépjek. Minden nap láttam mikor suliba mentem. Az iskolámban a minden évben szokásos utat szervezték a bécsi karácsonyi vásárba. Eldöntöttem, hogy elhívom őt, hátha van kedve velem eljönni és esetleg kialakul valami azon a napon. Most már ideje volt felkelteni az érdeklődését. Egyik nap megszólítottam, majd naponta, először csak köszönések formájában "tartottuk a kapcsolatot". Majd megtörtént a telefonszám csere és kezdtem összeszedni a bátorságot a nagy kérdéshez: Eljönnél velem? :D Végül elértem a célomat és december 18.-án Bécs felé indultunk, ami a legfontosabb: együtt. A hideg ellenére jól éreztem magam, de sajnos az utazás után kialakult kapcsolatunk nem volt hosszú életű.

Azok a hétfő reggelek...

Cuja által küldött levelünkből az derül ki, hogy a mindenki által úgy utált hétfő reggeleken is szövődhet szerelem. A helyszín: busz. Lehet ennél valami romantikusabb? ;)


Olvasva az előző történeteket, gondoltam én is "publikálok" néhány sort.
Hogy mire is jó egy busz?:) Hát, legfőképp utazásra, de nekem sikerült egy lányt is találnom ott.:) Lassan 3 éve történt, én még középiskolás voltam és koleszos. Akkor úgy döntöttem -és milyen jól- hogy azon a hétvégén nem vasárnap este megyek vissza a kollégiumba, hanem hétfőn reggel, busszal. Egy falumhoz közeli megállóban nagyon sokan szálltak fel és egy fiatal lány kért helyet mellettem. Én örömmel húzódtam az ablak mellé, hiszen első látásra megtetszett nekem. Szólni nem mertem hozzá, igazából úgy éreztem nem is érdeklem őt, ezért nem is akartam kellemetlenkedni. Pláne, mert el is aludt, alig hogy leült. :D Mindegy, gondoltam én nem bánom, legalább jobban szemügyre vehetem. Azon a reggelen nem akartam leszállni a buszról. És mégis. Amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is ment.
Szerencsére az iskolám előtt van egy buszmegálló így mikor végeztem és ő is végzett néha láttam, hogy vár a buszra. Megfigyeltem, hogy csütörtökön van annyi órája mint nekem, így néhány hétfői ábrándozás után eldöntöttem-mikor már kb. ötödször ült más valaki mellém, hogy én márpedig beteg leszek csütörtökre, ha addig élek is:D Bevetettem minden koleszos trükköt, vizes haj- nyitott ablak, fogkrém a nyelvre doki előtt... Sikerült igazolást szereznem, így boldogan mentem az ominózus buszmegállóhoz csütörtök délután. Persze véletlenül ő is ott volt:) Előbb szállt fel, mint én, úgyhogy mellette kötöttem ki. Azt mondtam magamban, "én addig le nem szállok, míg nem beszéltem vele"... Persze amilyen határozott voltam magamban, annyira nem sikerült megszólalnom. Vészesen közeledett a megálló, ahol le kellett szállnia. És akkor csak ennyit sikerült kibökni: "Hétfőn mellém ülsz?" Mire ő meglepetten visszanézett és határozatlan fejmozdulattal egy talánt biccentett.
Hétfő reggel az eddigieknél is jobban elbarikádoztam a mellettem levő ülést nehogy valakinek véletlenül is eszébe jusson mellettem helyet foglalni. Amikor felszállt a buszra éreztem, hogy ha most ide ül, akkor nyert ügyem van... Nyertem... Ezután minden reggel az iskolája előtt vártam, hogy láthassam. Aztán elhívtam suli után is sétálni, fagyizni... és két hét kemény udvarlás után "beadta a derekát". Azóta is együtt vagyunk :)

NetSzerelem

Talán már mindenki érezte a chatszobák különös hangulatát, ki párt keresve, ki csak beszélgetve, ki egyéb miatt. Alábbi történetünkben egy lány mesél el egy sikeres egymásratalálást a chatelés világában.


Hello!
Ez az eset velem történt meg, még pár évvel ezelőtt. Ekkor nagyon sokat használtam az internetet. Szórakozásra, információszerzésre, de legfőképpen - talán mint minden hozzám hasonló fiatal - ismerkedésre. Sok chatszoba állandó, jól ismert tagja voltam. Sok emberrel tartottam a kapcsolatot nap mint nap, fiúkkal, lányokkal egyaránt. Elmeséltem a napi történéseket, vagy jobb híján csak "lógtunk" és beszélgettünk. A többieket természetesen személyesen alig, vagy nem is ismertem. Egy nap épp unalomban telt, persze chateléssel. Több emberrel is beszélgetést folytattam, amikor egy idegen fiú lépett be és beszélgetésbe kezdtünk. Elsőre nem is foglalkoztam vele komolyabban, úgy tekintettem rá, mint a többi olyanra aki csak belép és képek akar kérni vagy találkozni:D Érdekes témákat beszéltünk meg...minden nap. Ha más elfoglaltság miatt elkerültük egymást, akkor naponta több e-mailt is küldtünk egymásnak. Elsőre hülyeségnek tűnt, de kezdtem megkedvelni a srácot. Mintha kicsit bele is szerettem volna. Később kiderült, hogy nem is lakunk olyan messze. Közös megegyezés alapján találkozót beszéltünk meg a közeli városban. Jól tudtam mire számítsak, de azért én nagyon izgultam. A találkozó jól siekrült. Séta, nagy beszélgetés, telefonszámcsere. Ettől a naptól kezdve szinte elválaszthatatlanok lettünk:) Mai napig is nagy szerelemben éljük napjainkat:)
Remélem tetszett a sztorim.
Üdv : 1 lány

2008. január 28., hétfő

Elhibázott Ziccer

Az alábbi történet kicsit hasonlít a magyar foci helyzetére is. Reménytelen!

Az én történetem nem annyira érdekes,mint inkább tanulságos, gondoltam megosztom veletek.
Szóval én (férfi) egy megyei 2. osztályú csapatban focizom, nem nagy szint tudom, de aki szeret focizni annak mindegy... Az edzések alkalmával több lány "lóg a korláton" minket figyelve, így mi is mindig a legújabb trükkökkel kedveskedünk nekik. Hát igen, ha már kijöttek valamivel imponálni kell. :D Szóval feltűnt, hogy egy lány, nevezzük Zitának, mindig engem bámul. Örültem neki, mert ő sem volt számomra közömbös, csak az volt a baj, hogy ezt csapattársaim is észrevették, így a megjegyzések és odaszólogatások miatt-vagy csak mert unatkozott:)- sajnos soha nem várta meg az edzés végét. Lépni nem mertem, így maradtak az edzések, mikor láthattam őt. Természetesen mire elhatároztam, hogy odamegyek hozzá nem jött többet. Elég sz*rul éreztem magam, mivel-tudom hülyeség- de úgy éreztem egy kicsit beleszerettem (16 éves voltam). És a kegyelemdöfés csak ezután jött, amikoris egy bálon megláttam csapattársam párjaként...
Hát igen, a tanulság?
Soha ne habozz, ha úgy érzed, hogy lépned kell, lépj! Ki tudja mi lett volna belőlünk...:)

Bocsánat, hogy nem happy end a vége, ha gondoljátok tegyétek közzé...

Üdv: Egy Focista

Disco, tánc, szerelem

Következő levelünkben Flowi írja le megismerkedését barátjával. Még hogy Discoban nem lehet ismerkedni? Hát itt egy példa az ellenkezőjére!

Sziasztok!

Gondoltam megosztom veletek egy csodálatos történetemet. Az egész egy szórakozóhelyen kezdődött. Barátnőkkel elhatároztuk, hogy tartunk egy "csajbulit" nyár elején. Tánccal, haverokkal lazulós estét. A buli kezdete óta észrevettem, hogy egy baráti társaságból egy srác engem néz. Kérdezgettem barátnőimtől, ki lehet ő, hátha ismerik. Elég jó képű srác volt, nem tagadom...megtetszett :) Eleinte nem vettem komolyan, ugyanis egy fél éves kapcsolat lezárása után voltam. Később a srác eltűnt. Nem is vettem észre merre ment el a haverjaival. Miután a buli beindult, többen a tánctérre igyekeztek, a lányokkal táncolni mentünk. Elfeledkezve minden gondról nagyon jól éreztük magunkat, sokat táncoltunk. Néha eszembe jutott a jóképű srác, de inkább a zenére figyeltem. Később a barátnőim szóltak, hogy a srác mögöttem táncol és egyre csak közeledni kezd hozzám. Attól a perctől kezdve csak egymással foglalkoztunk. Táncoltunk. Nagyon jól éreztem magam vele. Egyszercsak a fülembe súgta, hogy tetszem neki és lehetne-e komolyabb dolog is a táncunkból. Mivel az idő nagyon elszaladt, és nekem indulnom kellett haza csak annyira volt időm, hogy a telefonszámomat a fülébe súgjam. Mire feleszmélt én már eltűntem, és hazafelé tartottam. Egész éjjel ez járt a fejemben és a jóképű srác. Még a nevét sem tudtam. Másnap reggel épp, hogy felkeltem csörgött a telefonom. Ő volt az, mint kiderült Zolinak hívják. Egy kis csevegés után délutánra mozit beszéltünk meg. A mozizás is jól sikerült, utána sokáig beszélgettünk a parkban. Ekkor történt meg...az első csók. Ez volt életem legjobb napja. A bulival, a tánccal, a mozival, a beszélgetéssel. Úgy érzem ezen a napon találtam meg életem szerelmét. Azóta is együtt vagyunk boldogságban. Remélem sokan közületek átéltek már hasonló élményt...leírhatatlan:)

Találkozás Prágában

Első levelünkben Krucee meséli el megismerkedését párjával, akivel egy véletlen "egybeesés" hozta össze. Mikre nem képes egy porcelán váza!

Sziasztok!

Történetem 2002 tavaszán kezdődött, Prágában. Hogy hogy kerültünk oda? Azokban az időkben -finoman kifejezve- sem volt szerencsém a pasikkal, ezért barátnőimmel elhatároztuk, hogy kicsit kiruccanunk néhány napra Prágába. Egy kis hotelban szálltunk meg, nem volt nagy szám, de nekünk megfelelt, úgyis csak aludni jártunk alkalmi otthonunkba. Persze buli ezerrel, pia, pasik... Szóval jól éreztük magunkat. Gondoltuk nem mehetünk haza ajándék nélkül, ezért utolsóelőtti nap, lejártuk a Vencel-téri üzleteket. Megálltunk egy porcelános butik előtt és valahogy úgy éreztem, hogy ide nekem be kell mennem-persze lehet, hogy utólag gondolom ezt, de ne rohanjunk ennyire előre:). Nem mintha annyira odalennék a porcelán tárgyakért és kicsit drágállottam is őket, de bementem. Lényeg a lényeg, ahogy forgolódtam a boltban, a táskámmal véletlenül megbillentettem egy vázát és az utolsó pillanatban sikerült megmentenie egy férfinek. Szerintem olyan vörös még nem voltam életemben. Megköszöntem a férfinek, persze angol tudás híján csak egy "köszönöm,tenkjú"-t sikerült kiböknöm. Szerecsére. Ugyanis ő is magyar volt. Meghívtam egy kávéra - még így is jobban jöttem ki mintha a vázát kellett volna kifizetnem :)- és megtudtam, hogy ő is itt "nyaral". Kiderült, hogy Magyarországon is közel lakunk egymáshoz, így otthon is folytattuk a kapcsolatot, ami egyre komolyabbá kezdett válni és mára már olyan komollyá vált, hogy ő a vőlegényem. :)

Ennyit szerettem volna, további sok sikert a bloghoz!